Hátra néznék, de nincs már idő
Keservesen zokog most ő,
Bánatosan kísér mig élek...
tudom nem bánthat , én mégis félek...
Bármit teszek,úgy fáj,
De ezt csak én hallhatom már,
Mit tegyek , hogy elfelejtsem őt...
A szánkozó , zokogó időt...
Nem láthatom , de érzem bennem él,
Elrontottam mindent , de a hit remél,
Én majd biztos másképp teszek...
Hogy az életben boldog leszek...
Hátra néznék , de nincs már idő,
Kérdezzétek , ki lehet ő?.
Ki lehet és miért ily szomorú...
Miért lepte el életét a bú?!
Szellem vajon, vagy halandó ember?
Aki mások szemébe nézni nem mer?!
Gondolkodom vajon ki lehet ő?
Csupán lelki ismeretem, s a zokogó idő...
Síkit , nekem hogy ez igy nem lehet jó...
A harag sosem jó tanácsadó,
Elrontom életem , ahogy elöttem már mások meg tették .....
Kik a lelkiismeretüket semmibe vették...."
Drága barinőmnek Katikának !"
Ahogy a hold sugár világít az éjben,
Úgy ragyog a szeretet az ember szívében,
Ez a fény vagy bennem.
Barátságod csillaga csillog a lelkemben,
Szereteted melenget, mint puha takaró,
Tévelygéseimben Te vagy útmutató,
Fájó sebeimre, mit mások feltéptek,
Hűs kezed simogatása hozza meg az enyhemet,
Sóhajaim elcsitítod, könnyeimet felszáritod,
Bánatos arcomra is mosolyt csal mosolyod,
Köszönöm hogy a barátom vagy
Segitőm, ha baj , van,
Hagyd,hogy fényem,-mit te gyújtottál,
Áldásként szórjam rád...
Fogadd Emlékül Katikám !ibi
"Én vagyok a Te távoli
társad és örökletes barátod,
kinek kezét sose fogod meg,
S igazi arcát sose látod.
Én is mint te,egyazon az uton
járok szüntelen körbe-körbe
s éjszakánként ugyanugy nézek
önmagamba ,e furcsa,görbe,
törött és fátyolos tükörbe.
De nem szabad vele törődnöm,
legfeljebb ínts egy lenge búcsút
felém,ha más tájakra visz
ez a vidám és néha bús út,
mely annyi felé kanyrog
mert szánalmasan gyönge,gyatra
vadász, ki másra is figyel ,
mint az üldözött drága vadra:
Célod rá lelj önmagadra ."